2017. máj. 18.

Májusi ez + az

Újabb 10 nap telt el az előző írásom óta, és máris annyi minden történt a kertben. A kerti tó teljes pompájában. Igaz, még nincsenek tavirózsák, -bár annak is csak 1 hét híja van. Az írisz teljesen feldobja a tó szélét. Jó volna beszerezni még 1-2 félét, valami sárgát,  rózsaszínt. A díszfüvek is egészen helyre jöttek, kihajtott a japán birs is, szóval alakulunk. Hamarosan a kerti tó mellé költözik egy csapat mediterráneumot idecsempésző banán. Miután a múlt tél csúnyán helyben hagyta a az öreg tövemet, így a Lidl-ből akciósan vásároltam 3 kis tövet. De hogy jobban szem előtt legyenek, mennek a tó mellé, a tűző napsütésre, ahol terveim szerint szebbek lesznek, mint az előkertben. Bízom benne az idő engem igazol majd, és az idei tél nem lesz ilyen szélsőséges. A télálló Musa basjoo mellé kerül még egy banán, de ő nem télálló, ám mégis hatalmas lesz. A neve Ensete Ventricosum maurelii, vagyis vörös abesszin banán. A következő írásomban már a helyükön lesznek...







Elkezdték a virágzást a klemátiszok. A Solidarnosc kicsit előrébb tart, mint a H.F.Young, utóbbin még csak 3 virág van. Idén kicsit kevesebb bimbót látok rajta, viszont nagyon erősen beindult, nagyon nyomul, az Eden mellett. Ja igen, hamarosan nyílni kezd az Eden is, így nem soká jöhet a szokásos év eleji rózsás post is! :)




Díszhagyma:



A ház és a melléképület között álló kis pihenőteraszon idén egy újdonság vidítja fel ezt a kertrészt. Szép nagy talpas cserepeket kaptam tavaly, és már jó ideje a fejemben volt egy kép, mit is szeretnék majd beleültetni. Az összeállítás a következő, -a hátsó sor: saját nevelésű díszköles, még zöld, de idővel mélybordó lesz, középen: vaníliavirág,  két oldalán díszburgonya, vagyis batáta, első sorban két tő félfutó muskátli, és szintén díszburgonya. nagyon szépek ezek a díszburgonyák, futók, így egész szépen le fognak majd csüngeni.


Sajnos a fűtés csöveket még nem sikerült eltakarni. Próbálkozom hát a virágokkal takarni/ elvonni a figyelmet,  ezek kicsit magasabbra nőnek majd.



A kis emelt ágyásból nevelde lett, és a sehová sem férő növények szálláshelye.

Koktélparadicsom, már nem csak virágok vannak rajta, hanem pici kis zöld parik is! :)

Szobanövény szekció....

Kerti kutam muskátlikkal, és agavékkal.


Még váratnak magukra kicsit a futó növényeim. A díszbab a Másik kertbe megy, míg a feketeszem dézsába kerül, egy fa futtatórács mellé, és ajándék lesz néhány cserépből!



Üdeség....

Éledő hátsó kertrész. Hajt az olasznád ezerrel, hajt a bambusz, amit le kellett vágnom teljesen. Szépen alakul a vadszőlő takarás, a bodzán van 11 virág!  De sajnos nem hajt a júdásfa. Az a fránya fagyos éjszaka, minden levelét levitte, amit addig hajtott. Nem tudom mit tegyek vele, meddig gondozzam még, miközben nem sok esélyt látok a feléledésében. Talán még 1 hónap. Ha nem hajt ki addig, - kiszedem.
 
És a teraszunk, idén több virágunk van, mint tavaly, és talán sokkal szebb lesz mint az elmúlt években.  Jó kiülni ide, nézni a kertet, a halakat a tóban, vagy a rengeteg madarat ami idén az elmúlt évekhez képest sokkal több. nagy szerepe van eben a környék fáinak. Ez a falu fiatal, alig voltak ezen a részen nagy fák. Most már vannak 15-25 éves fák is, így a madarak is megtelepedtek ezen a környéken, nem csak az ófalui részen. Rengeteg a feketerigó, amit  tavaly láttam először ezen a környéken, pedig 27 éve élek itt.



Néhány dolog így a végére.

  • A Másik kert blogját  levettem a címlistából. 3 éve már, hogy nem írtam bele,  ez  a blog és a többi dolgom elég sok időmet elveszi, -persze szívesen írok, - de így a másikra már nem jut, a Másik kert továbbra is a gondozásunkban marad, néha néha lehet szóba kerül majd, és ígérem, egyszer majd újból aktiválom.
  • Új munkahelyem van,  ugyanannál a cégnél, de másik helyen, itt már több műszakban járok dolgozni. Sajnos a műszakjaim fele olyan időben van, hogy nem minden nap tudok hazajönni, és gondozni a kertet.  Voltak terveim idénre, pl letérkövezni a kennelt, ezt egyenlőre halasztom.Van, hogy 4 napig nem is jövök haza. :(  És ha sikerülne, akkor veszek egy lakást  Debrecenben. Nem tesz boldoggá, azt kell mondjam, mert nem vagyok az a panel típus, ez még odébb van,  valójában kertest szeretnék, vagy olyat aminek óriási a terasza, de a keretem mondja majd meg mit engedhetek meg. Ez kissé szomorú, mert félek, hogy ha nem vagyok mindig itt, nem lesz olyan a kert mint szeretném. Nyilván, ha sikerülne egy kertes házikót vennem, akkor a blog újult formában menne tovább. Jövő tavasszal meglátjuk, addig is persze folyamatosan jelentkezem majd, ahogy eddig is, hisz már 1 hónapja hogy az új helyemen vagyok.

2017. máj. 8.

Kedvenc hónapom, május....

Talán minden évben megemlítem, hogy a május a kedvencem. Ilyenkor már minden olyan szép a kertben. A fű többszöri nyíráson esik át, minden friss, üde, és a sok virágom májusban bontja szirmait. 




Nincs szívem lenyírni a kis virágokat, így inkább csak körbenyírom őket. :)


A nárciszok után a tulipánok voltak színpadon:






Azt kell mondjam sok tulipánom idén nem virágzott ki, hoztak néhány levelet, de ennyi. Már elkezdtem őket felszedni. Megvárom amíg a leveleik leszáradnak, majd jön egy kis pihenés. Mivel nem emlékszem melyik milyen színű, így ömlesztve lesznek "jövőre" elültetve. A helyükre pedig szeretnék rendelni idén néhány fajtát. Nagyon mélyen voltak, találtam párat akik  még levelet sem hoztak, egyszerűen csak nem hajtottak ki, pedig élnek, nem szárazak, nem poshadtak, nem gombásak. Simán csak aludtak tovább. 

Rózsakert:


Az előző írásomban említettem, hogy két rózsám kifagyott. Nos, az szerencsére csak 1-re korlátozódott, de az Imperative Farah tényleg véglegesen kifagyott, már ki is szedtem az ágyásból. Viszont  az ágyás szélén élő nagyon nagyvirágú rózsaszín, élni akar! Ez a fotó 10 napja készült róla, ekkor vettem észre a hajtást. 

Ez pedig tegnapi kép, a nagy szára részeket már levágtam, és ezen kívül még 2-3 rügy indult be rajta.

A H.F. Young idén is nagy hévvel hódítja meg az Edent, talán nem hozott annyi virágot, mint tavaly, de ezt betudom nagy télnek. 1 hét, és a klemátiszok is nyílnak.

A Solidarnosc klemátisz a másik boltíven. Neki sajnos csak 1 ép ága maradt, de az telis tele virágbimbóval, és szerencsére  tőről nagyon szépen hajt!

A díszhagymák is kezdik a virágzást. 2 éve is 3 virág volt, aztán én balga szétszedtem a hagymákat, így tavaly talán 1-2?, idén újra 3. Most nem nyúlok hozzá, remélem jövőre még több lesz. 



Új lakók, tegnap a virágpiac voltunk Balmazújvároson, és vettem 4 cserép gyűszűvirágot. Ketten bekerültek a kifagyott rózsa helyére, ketten az előkertbe.



Ha már itt vagyunk az előkertben, mutatom a banánt. Mióta írtam egy újabb hajtás van, így már két hajtásom van. Lassan de növekednek, igaz az időjárás nem nagyon segít, mert ma (május 8) megint elég hideg van,  10-15 fok, de szeles, hideg. Holnap reggelre fagypont körül jósolnak. Már nagyon nem bánnám, ha vége lenne enne a hűvösnek, persze nem vágyom a kánikulára, de egy olyan normális huszon pár fokra már igen. 

Ibolyamező.... volt, tegnapelőtt lenyírtam, csak a szokásos sáv maradt meg a kerítés mentén, igaz már nem 50 cm, hanem 1 méter. :D


Vissza a kertbe.. az olasz nád hajt, hát nem tudom, nem látom olyan szép sűrűnek, mint tavaly, meglátjuk milyen lesz idén, talán ha beállna a jó idő, akkor majd nekilódul.

Az emelt ágyás amolyan átmeneti szállás lett, nevelde. Itt próbálom életben formába hozni az évelő díszpipacs ifjoncokat, illetve egy primulát is. Mellettük az egy túlélő zsályám, és egy érdekes variáció a százszorszépből.

Elöl, a fűben van nekem fehér, szimpla virágú, de ez rózsaszín, a közepe erős pink, és telt virágú.


Koktélparadicsomok. 2-3-4 éve nem neveltem, de nagyon hiányzott, így idén két palántával beújítottam. Tegnap a Lidl-ben vettünk egy koktélparadicsom mixet, és volt benne egy kerek sárga, ami nagyon ízlett, és 1 hosszúkás piros, ami szintén nagyon finom édes volt, de ropogós. Már vettem is magot belőlük, ha megírtam eme bejegyzést már vetem is el a magokat. 

Hátsó kert...



A lonc idén is kitett magáért, már nem is látni a brutál nekiesésemet, lassan hozza a virágokat.

Az elefántfű máris combközépig ér.

És a bodza...  11! virágfej van rajta. Így az idei szörp adaghoz már csak 19 fejet kell szednem máshonnan. :)



Minap nekiestem a törpe bambusznak, csúnyán sérült a télen, minden szárát levágtam, így most tőről kell újra kihajtania, szemmel láthatóan nem okoztam ezzel gondot nála. 

És íme a magneveldém. A kis jószágok már szép nagyok, ki is lettek már cserepezve, ez most a szoktatás a kinti körülményekhez. A muskátlik várják, hogy megszokják kint a kis palánták mert terveztem egy szép beültetést a két fa hordó tetejére. 

Büdöskék és vörös színű díszköles. Még zöldek, de amint kikerülnek a napra átváltoznak, és szinte feketék lesznek. 


A másik akváriumban pár szál szegfű, kakukkmák, és 3 cserép csillagfürt, meg 1 szál zinnia. :)

A szekrény tetején szárnyas feketeszem, és díszbab.

Megérkeztek az idei muskátlik is a kútra. Az izraelieket elteszem onnan, mert nem illenek össze, így nem tetszik az összkép.

Ezt anyának vettem, anyák napjára, sajnos 1 ága letört, nem baj, -lett belőle 10 dugvány.

A tavam most nagyon szép.  Szeretek mellette  tevékenykedni, vagy csak nézegetni. A víz kristály tiszta, a növények pedig nagyon beindultak.

Pénzlevelű lizinka:

1 hét és virít az írisz:

A molyhos madárhút már pompázik, közepében  egy zsálya.
 A kövek között pedig szépen növöget a borostyán.

Írtam a kis japán birsről a múltkor. Eddig nem nagyon adott életjelet, de végre beindult, és újra kihajtott.  Yeey, lesz már végre egy kis bokor is a tó mellett, sokkal hamarabb fog takarni, mint a díszfüvek, így a szűrőt sem kell nyár közepéig nézni. 


Mindjárt nyílnak a kaktusz virágai is.

Ez a két muskátli nem onnan van, mint a kúton lévők. Ezeket nagymamám vette. 500 ft volt, de akkorák, mintha már hónapok óta nálam lennének. A mi általunk tegnap vett, -egyébként szép tövek- ezek mellett kismiskák, pedig csak 50 ft volt a különbség köztük.  

És egy kis utánpótlás, újra. Gyűszűvirág magoncok:



És 1 szomorú hír a végére. Sajnos  anagy kezdeti lelkesedésem teljesen letört egyik reggelre. A nagy dédelgetés ellenére múlt héten egyik reggelre lefagyott minden levele a júdásfának. Most nagyon izgulok érte, hogy kihajtson. Egyenlőre semmi jele ennek. :( Drukkoljatok érte.