2016. ápr. 29.

Második felvonás: Tulipánok & CO....

A nárciszok után azonnal jöttek a tulipánok. A kissé szokatlan, hűvös tavasz nagyszerű a tavaszi hagymásoknak mert sokáig virítanak, némely tulipán már több, mint 3 hete mutatós.

  • A sort a leghagyományosabb általam csak nagymama tulipánnak becézett piros tulipánok (akik a kedvenceim) kezdték.


  • Utánuk következtek a narancsok:




  • A rózsaszínek, és ez a cirkás tömött, amiből csak 1 van.




  • Ez az érdekes sárga szegélyű új, unokanővéremtől kaptam. Több helyen is felfedeztem, elméletileg egybe akartam ültetni őket is, nem tudom hogy keveredtek össze, igyekeztem minden fajtát csoportosan ültetni. 


  • Sajnos a lilából csak 2 virágzott.

  • Egy érdekesség, - szintén új,   ez a piros fehér cirádás tömött a tulipán ovimban nőtt.
  •  Szintén ez a sárga-piros cirmos..

  • És az oviról csoportkép. Ez a rész ugye azért született, mert olyan kicsik voltak a hagymák, hogy abszolút nem számítottam  ezen a részen virágokra. Ehhez képest tíz virág is lett rajtuk. Világosan emlékszem, hisz fotóim is vannak róla, hogy amikor tavaly felszedtem őket, külön-külön tároltam, és külön -külön ültettem el őket függőleges sorokba, hogy tudjam majd melyk melyk, ehhez képest itt is van egy jó kis összevisszaság.


  • Végezetül a mindig csodás, és sok éve kitartóan virágzó, megbízható szépség az Angelic.

A kép nem adja vissza milyen élénk színűek voltak, és milyen jól kiemelkednek a rózsák közül, főleg, hogy itt már nagyon kellett volna egy fűnyírás. 


És ha már fűnyírás, akkor had mutassam meg a szép pitypangmezőmet. Őszintén nem is lenne vele bajom, ha ilyen maradna, mert ebben a sárga stádiumában  mutatós, de ahogy jönnek a léggömbök, és a szárak kiállnak 20-25 cm-re, az borzasztó, és ami pláne az, hogy fűnyírás után 1 nappal újra ott vannak a 10 cm magas szárak a lufikkal a tetejükön...  Idén már nagyon sok teendőm van/volt összeírva, de jövőre mindenképp kiszórok valami gyomirtót, mert lassan nincs már fű, csak pitypang...



A kennelben már ott van a hordó, ami idéntől a kerti tó szűréséről fog gondoskodni. Megvannak a szűrőanyagok már, vettem új szivattyút, és egy uv lámpát, remélem idén már látni is fogjuk a halakat

És akkor egy gyors vegyes....

A kis újonc bodza elég szépen elkezdett nőni, remélem  2-3 éven belül már annyi virágot ad, hogy ne kelljen majd  utána járni szedegetni, az éves szörp adaghoz, hisz nincs is jobb nyáron, mint egy jó jeges bodzaszörp... mármint annak aki nem szereti a sört, mint pl. én. :) A sör szerető emberek ezzel néha vitatkoznak.. :D

A som is nagyon szép, olyan üde -olyan friss, szokatlan ez a világos zöld szín a kertben, mert mindig minden olyan  haragos zöld.

A törpe bambusz, mióta nem vágom vissza tavasszal,- már vannak ember magasságú szárai is, de ez a fajta nem hoz erős szárakat, csak nagyon vékonyakat, ez nem alkalmas még egy orchidea megtartására sem, -szóval elég megtépázott ebben az időszakban, de még 1 hónap, és az összes sérült levelét lecseréli, és szépen kitölti a teret, de örülök, hogy nem maradt elöl a tó mellett, mert  ezekben a tavaszi hónapokban nagyon nem mutatós.


Az elmúlt 1 hét fagyos hajnalai nagy aggodalommal töltöttek el, mert én a hidegfrontra már nem számítottam, a múlt heti nagyon szép már-már kora nyárias időben kiültettem pár dísznövény palántát. A képen a szagosbükkönyök hódítják meg a bambuszpálcákat. De  a szobanövények nagy része is kikerült már a szokásos nyári helyeikre, ők már napok óta a melléképületben várakoznak a jó idő visszatértére.

Ez a kép már nagyon nem aktuális, mert a banán már legalább háromszor ilyen magas. Elképesztő sebességgel nő, igaz bőségesen meg lett komposzttal hintve ősszel és most tavasszal pedig szórtam ki neki is egy jó adag hosszú hatású műtrágyát.

Azt hittem, hogy a szívvirág terjeszkedik, de nálam évről-évre ugyanaz az egy szál bújik elő, talán  túl rossz a föld nei, nem tud úgy terjeszkedni ahogy szeretne.

Az előkertben hagytam egy kisebb rétet. Most annyi ibolya van rajta, hogy nem látni a "füvet", és olyan helyeken jelent meg a gyöngyvirág, amiről nem is gondoltam, hogy már itt is van, mert eredetileg kb 1 méterre innen vannak az anyatövek.


És még 2 kép a végére, nem épp kertészeti dolog, de kapcsolódó...

  • Kertészkedem, ezt tudni, hisz  erről szól a blog, de van egy másik hobbim is, szintén kertészkedés, csak víz alatti. Ez az akváriumom, akit most azért szeretnék megmutatni, mert egy országosan megrendezett internetes versenyen 34 indulóból a 13. helyen szerepelt. Ugyan ez csak a középmezőny eleje, mégis nagy öröm számomra, hisz rengeteg profi is indult. 


  • A kép főszereplője ugyan nem a kert része, hanem az egyik "gyerekem", -mert nálunk  a két kutya is teljes jogú családtag,- aki nagyon szeret a kertben lenni, főleg madarakat hajtani a háttérben álló fáról, és mindenben segíteni, mert levakarhatatlan.

2016. ápr. 1.

Ez történt még márciusban, -a végén meg áprilisban...

Eme poszt megírására már több mint egy hete készülök, -nagyon szép idő volt akkor is, sokat voltam kint a kertben, viszont már estére éreztem, hogy valami nincs rendben velem, korán le is feküdtem, majd jött egy hét: lázzal, pokoli torokfájással, köhögéssel, náthával, néhány nap hang nélkül. 
De már jobban vagyok, maradt még 1-2 utórezgés, de már van kedvem is, és erőm is a kertben lenni. De vissza egy héttel ezelőttre!

A kis magoncaim nagyon szépen fejlődnek. Kikelt az összes elvetett magom, kivéve a csillagfürtöt, ott csak pár szem, bár egy évelőről van szó, tehát nem is kell belőle 30 tő. 

díszdohány


szagosbükköny


büdöske


Kikerültek a kertbe a telelőből a növények. Az izraeli muskátlim eléggé "gagyi" állapotba került. Idén megfogadtam nagyim tanácsát,, becsuktam a szemem és jó alaposan visszametszettem. Fel is turbózóm majd a földjét kicsit, remélem idén szebb lesz, mint tavaly, és több virág lesz rajta. Persze a sok vessző nem ment a kukába, mindet vízbe tettem, ahogy mama is szokta, és most várom, hogy gyökeret hozzanak, aztán majd lesz velük valami, de nincs szívem kidobni őket.


Végérvényesen vége a szivarfának. Ez már tutira nem hajt ki, ugyan még  ott áll, de már látszik, hogy feketedik le a koronája. Most, hogy lebontottam a törzséről a téli védővásznat, már jól látom, hogy  a kérge teljesen lement alul, amikor apa leverte fűkaszával. Ugye ismeretes, ha egy fának lehántják a kérgét, akkor az elpusztul. Nagy felülete miatt ez a seb sem gyógyult be, bejutott valami kórokozó, ami felgyorsította a kimúlását. A kérdés most, mi menjen a helyére? Cseréljem csak, vagy valami újjal próbálkozzak?


Leszedtem a kis házi rózsdafarkúak otthonát is. Tavaly gyanús volt, hogy amikor bent ül a madár akkor is látszik, de nem értettem miért. Idén rájöttem. Tavaly tavasszal nem szedtem le a fészket kitakarítani, így benne maradt a fészek, amire a tavalyiak újat építettek, így extra magas lett. Alig pár centi volt a röpnyílás alatt, nem is csoda, hogy kiesett belőle  egy fióka, akit úgy kellett utólag visszatennem, bár gyanús, hogy nem maradt életben szegénykém, mert  volt a fészekanyag sarkában egy is csontváz. Nem értem, hogy ez hogy ment ki tavaly a fejemből, hisz sok-sok éve minden tavasszal ki szoktam takarítani. Idén pótoltam, és rögzítettem is az odú tetejét, mert eddig kicsit instabil volt, néha, a nagy szél félretolta. 



A kerti tó partjára került két tő zsálya, az egyik friss ültetés, a másikról már el is feledkeztem, ennek a helyére akartam rakni eredetileg, azért nem rémlett, mert rácsúszott egy szikla.


 A fáklyaliliom is visszavágásra került, előtte olyan volt mint egy girhes, halott polip. :)


-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-


A postom innentől kezdve már mai történéseket meséli él, mai fotókkal. A mára beígért 23 fok megvolt, de a napsütésből sajnos nem sok jutott. Így nem is lettek olyan szépek a mai fotóim, mint szerettem volna,  egy szó, mint 100,- a jó fotóhoz kell a napfény. 

Rózsakertemben a nárciszok tündöklenek, egyik szebb mint a másik, még vannak üres foltok, ahova még nem ültettem, de ezt pótolom hamarosan. A múltkor már írtam róla, hogy az előkertbe ültettem pár nárciszgumót, mert nem volt nekik helyem. Nem voltam benne biztos, hogy hol van üres hely a rózsakertben, a meglévőket nem szerettem volna megbolygatni. Az előkerti nárciszok költöznek a rózsakertbe. Ezek a nárciszok ajándékok voltak tavaly a starkl rendelésemhez, valami mix, -gondoltam én. de ezek egyformák, és nagyon különlegesek, fő helyre kell kerüljenek!






A különlegességük, hogy nagyon teltek, tömöttek. Az alapszín kellemes vanília sárga, míg a  trombita erős nap sárga.



Virágban a kertfái, bokrai:





A pálmák már a helyükön.

Aggódta érted, nem volt rá szükség, mert késve, de nyílik a rózsaszín ibolya is többfelé a kertben.


Már többször írtam milyen sok az ibolya, így felülnézetből talán most jobban látni a levek alapján milyen sok tő van, még ha a színes virágszőnyeget nem is tudom fotókkal visszaadni. 

Az előkertben is mindenki a jó időt várta.





Ma kiszabadítottam a banánt is. Valami nem volt tökéletes a takarásommal tavaly, kissé jobban visszafagyott, mint eddig. Tavaly mindössze pár centit kellett visszavágnom, idén, úgy 25-30 cm-t, és volt 1-2 egész "törzs", amit tőből kellett elvágni. Azért a két legvastagabb törzs ép maradt nagyjából, az egyik átmérője nem is tudom, biztos hogy van vagy 25 cm.


A keret egyenlőre marad, amíg biztossá nem válik, hogy már nem lesz fagy.


A nap folyamán átültettem az ősszel kapott fehér virágú levélkaktuszom, és kicsit meg is nyírtam, mert sok volt a csúnya, lyukas, vagy száraz levele. ez nem a végleges helye, csak szélvédett, és napos. 

Vágtam néhány levéldugványt is, kettőt a pirosomról, és egyet a fehérről, ez majd ajándék lesz.

Dália hajtatás:

Kikerült az Echynopsys is:

ÉS előkerült a fűnyíró is! Végre nem kell többet szenvedni a fűnyírónkkal, mert van egy új! Túl sok fű még nem volt a gyűjtőben, de az eredmény látványos, és minden apró száraz levelet felszedett, így már teljesen tiszta az udvar.