2014. máj. 31.

Rózsás a helyzet.....

Igencsak elmaradtam a blog írással. Azóta 1 hónap is eltelt már, és berobbant a rózsaszezon. 1 hónapnyi képanyagot mutatok ma be, készüljetek, mert nagyon sokat hoztam. :) na de térjünk csak vissza a hónap elejére.  Szépen kivirágzott a H.F.Young klemátiszom, de meg kell mondjam nem tudok róla egy szín -élethű képet csinálni. vagy lilás, vagy rózsaszínes, de semmiképp sem olyan színű, mint az életben. Olyan szépen fut a rózsa közzé, nagyon szép lesz jövőre is az obeliszk, ha már nem csak a hátsó részén fognak nyílni a virágok, hanem mindenütt.  Az elképzelésem mi szerint remek párost alkot az Edennel -bejött. De nagyon. Sőt a mellette álló rózsaszínes Recta is jól mutat vele, igaz sajnos a gépem nem nagyon tudja fotózni ezeket a színeket, mert majd látni fogjátok egyszerűen túl exponál, és a színek vakítóak. 





Eredetileg 11 virágot hozott a klemátisz, de a hónap elején és most a napokban jelentkező, már -már orkán erejű szél hamar tönkretette a virágokat. Nagyon féltem, hogy  hónap eleji kitartó többnapos eső miatt a rózsa bimbói befüllednek, és összeszáradnak, sajnos volt már rá példa. De félelmem alaptalan volt, mert még nagyon szorosan záródtak a bimbók, nem lett bajuk.  És a csoda elkezdődött....






Háttérben Eden, a kép alján pedig La Pasionata. az illata fenséges, és a színei.... imádom.


Nem mondom, kicsit zsúfolt az ágyás nem gondoltam, hogy tényleg ilyen nagyra fognak nőni a tövek. Az hogy most sokkal nagyobbak a bokrok, mint tavaly szerintem az ősszel kiadagolt nagyon jó minőségű teljesen bio,  érett, házi szarvasmarhatrágyának köszönhető. Néhány éven belül a másik obeliszken is ott lesz ez a csoda Eden, és akkor lesz teljes pompájában az ágyás.


Graham Thomas -kedvenc angolom...



Graham Thomas & Margo & La Passionata.


Pigella. A heves szélviharokban teljesen szét zilálódott, megkötöztem, de olyan semmilyen formája sincs, de a színe az lenyűgöző -persze élőben. Narancsos piros élőben is, de nem ennyire vakító.  Az illata nagyon finom. ha megnézitek a virágot hasonlít a vad rózsáéra, és nemcsak abban hasonlít, hanem az illatában is, mert nem csak a sima finom rózsaillata van, mint pl. a La Pasionata -nak, ez még egy kicsit citromos hatású is. Nem győzöm őket szagolgatni, mikor "véletlen" ott teszek-veszek az ágyás körül.


Íme a szél eredménye. Attól függetlenül, hogy az Eden alatti obeliszk  több méretes vascsőhöz is oda van rögzítve a heves szelek még így eléggé kiborították. Ehhez már nem nyúlok a szezon alatt. Ősszel, vagy inkább tél végén lesz a helyreállítása. Látni hogy a Graham Thomas is több helyen kiborult. tavaly nagyon szép erős szárakat hozott, nem mondom, hogy most nem, de legalább fél méterrel hosszabbak is a szárak.


Jól látni mire ide az Edenes képek végére értünk, hogy mennyit fakultak a virágai az elmúlt pár hét alatt.  Biztos nem írtam még sose, de nem tudok vele betelni. EZÉRT elkezdem a rózsáim dugványról való szaporításának próbáját. Erről hamarosan egy teljes posztot fogok majd írni nektek!

Szerencsére a tavirózsáim nem szenvedtek kárt a tó karbantartásakor, így az idei első 3 virág már el is virágzott rajta. 1 rózsaszín, és 2 sárga.



Történt egy kis változás a melléképület teraszán. a kis csúnya  féloldalas főnixet ide költöztettem,  de csak azért mert tudtam, hogy ha ez ott van akkor a kutyák véletlenül sem fognak érdeklődni az ablakban álló többi növény után. És szerencsére eléggé ismerem már őket, így ismét bejött az mire számítottam. 

Mindkét karácsonyi kaktuszom élvezi a nyaralást odakint. Szépen nőnek, és még 1-1 virággal is megörvendeztettek.




De nem csak ők mutatkoztak be. A levélkaktusz minden évben egyre több virágot hozott. Idén elértük a majdnem 40! virágot, és azt is imádom benne, hogy nem csak 1 napig tart a virágzás, hanem heteken át. 


Szeretek kinézni a kertre, mert ahogy megyünk bele a nyárba egyre bujább. 

Ez a kedvenc sarkom, már nagyon várom, hogy a sarokban álló olasz nád kicsit idősebb legyen, még úgy 1-2 évvel és akkor teljes lesz a "dzsungel hatás". amit annyira nagyon szeretek. Ez egy kis  rejtett rész ahova talán  sikerül 1 kis pihenő sarkot létrehoznom, bár nem tudom mennyire lenne kihasználva, mert rajtam kívül talán csak a fiúk ( a kutyusaim) használnák. 



Elefántfű, örök kedvenc...


Nagyon elégedett vagyok. Van két egyenként ~30 kilós kutya az udvaron, de ha be vannak zárva és valaki rápillant a kertre akkor ezt meg sem mondaná. 

Persze apró nyomok utalnak rájuk, mint pl. a tavaly ősszel vett vadonatúj cserép lerágott széle, és 1-2 a fűben elszórt kis labda, és játék.

A banánnak sem tett jót ez a francos szél. Sajnos majdnem az elejéről kellett kezdeni a levelei növesztését, mert a hónap elején a napokig tartó viharos szél széttépte, és letörte őket. 

És ha már szóba kerültek a fiúk is, akkor egy fotó a ma 3 éves egyik drágámról, aki épp a ligeti zsályával pózol.


Egy terv jövő kora tavaszra. Tegnap a fűnyíráskor  vettem észre hogy a fű máris rengeteg helyen van kiégve, ami most még nem is látszik a képeken. Illetve azt gondolom ez már  a több éves száraz fű, ezért jövőre mindenképp át kell szellőztetni. Már többször akartam, de valami miatt, az mindig elmaradt, na de majd jövőre.....

2014. máj. 4.

Kerti tó újratöltve- szó szerint

Eljött a nap, a várva várt nagy nap. Pár nappal ezelőtt sikerült megoldani a tó problémát.
Egész napos feladat volt! Először jöjjön egy kiinduló fotó, ilyen volt a lyukas fóliával pár nappal ezelőtt:

A fólia nagyon kilógott, nem volt szép látvány, igaz ha teli volt vízzel, akkor nem volt ennyire vészes, de nem volt látványos, és  a víz is  csúnyácska volt.
Első lépésként le kellett pakolni az összes követ, és persze kiszivattyúzni a vizet, és persze kifogni a halakat.



Egy ilyen kis munka mekkora kupival jár?!

Miután a víz is kikerült a mederből, a fólia felső szélét levágtam, mert egy darabban nem tudtuk volna kiemelni a mederből a fóliát, ráadásul több helyen is ránőttek már a növények, pl. a díszfüvek. Ez után lenyestük a tó szélén az építéskor felhalmozott kis peremet. Egész más lett így a tó széle. Kicsit mehettünk volna lejjebb is, de nem tudtuk hova tenni még azt a földkupacot sem amit  leszedtünk, így sajnos most is kilátszik a fólia, igaz már nem annyira mint korábban.



A fólia bazi nehéz volt, és borzasztó nagy! Nem kellett volna a netes súgóra hallgatnom, mert  kb. 1,5-2!! méterrel kevesebb is elég lett volna! Rengeteget le kellet vágni belőle.

Ja és a vastagsága is ok volt, 1,5 mm, de elég lett volna az 1 mm is. Alig tudtuk beilleszteni a tóba, mert mire eljutottunk odáig jöttek a felhők, és szépen  visszakeményedett. :(

A lényeg hogy bemenet a víz, visszakerültek a tavirózsák, és a vízitökök.  Új koncepcióként, nem több csoportba osztottam őket, hanem mindenkit szépen betettem középre. Majd onnan lehet  a tó széle felé terjeszkedni.


10 hal került vissza a tóba, a legpirosabbak, a többieket elajándékoztam, több mint 20-t.


Hát íme! szinte teljesen olyan, mint volt. Most nem fog elfolyni a víz az már biztos. a fólia sem látszik annyira. Most újra be kell állnia a parti résznek, mert látszik, hogy friss. A tó mögötti terület bal oldali részére mennek még növények. szeretné ideköltöztetni az utcáról az elefántfüvet, és az előkertből, és a másik kertből íriszeket, talán némi sásliliomot is. Ezek csak a kennel megépítése után jöhetnek, mert nem tudom hol lesz a kennel széle, meg azt sem hogy letapossák őket az építésnél.



Még 1-2 apróság:
A sövényt is megnyírtam, kicsit erősebbe nyírtam vissza, de nem is lett olyan vészes, mint gondoltam. Lassan sikerül szintbe hozni a tetejét, és az lesz a végleges magassága.

előtte

utána
Nyílik a zsálya! Imádom!!


Gólya a szomszéd kertben!

 És végül a tulipánokból szedtem egy nagy csokorral, mert nem is látszottak ki a rózsák közül. Olyan szépen kiegészítik egymást, jól sikerült eltalálni ezt a színösszeállítást.


Sajnos a tegnapi nappal egész rosszra fordult az időjárás. hatalmas a szél. a banánt teljesen tönkretette. Már olyan szép volt, ép, egész levelei voltak, nagyok. Erre ezek  ma mind vagy letörtek, vagy apró kis cafatokra szakadtak. Az Eden majd kidől , teljesen megborult az obeliszkje. Holnapra remélem már alább hagy, romeltakarítás következhet....