2014. márc. 23.

2014. márc. 21.

Na ez már tavasz... színek, és illatok mindenfelé

Micsoda remek nap, alig fújt a szél, és a nap csak sütött, és sütött. 21 fok volt,  tökéletes idő a szokásos tavaszi kertészkedéshez. A múltkori listámról szinte mindent le lehetne már húzni, mert a munkák nagy részével ma végeztem, már csak 2 dolog van hátra.
Ami a nap fénypontja volt, hogy kiszabadítottam a banánt. Már annyira sokat nőtt, hogy nem tudom a tetejére rátenni a fedelét, és mivel megint jön az eső jövőhéten, muszáj voltam kiszedni a forgácsot, mert évről évre ezt használom fel újra, és muszáj, hogy  száraz maradjon. Egyébkét kell egy kis eső, mert elég száraz a föld, még locsoltam is ma...


Még biztos egyszer sem írtam le így tavasszal, hogy mennyire odáig vagyok az ibolyákért..... Elméletileg 5 fajta van nekem, de a fehérek valamiért nem virágoznak.  A fehér -lila cirkás még nem nyílik, neki kell még 1 hét.








Kiültettem a kankalinokat az előkertbe, és itt kapott helyett a szívvirág is. Remélem mindannyian jól érzik majd magukat.









A szobám előtti tujába beköltöztek idén is a zöldikék, -elég hangosak.....


Lenyírtam a füvet. Olyan rendezett lett az összkép, pedig az egész udvarról nem jött össze 1 fűgyűjtőnyi adag. Mégis annyira szép lett a kert....

Kibontottam a rózsákat, és kicsit széthúztam az ősszel vastagon elterített  jó érett trágyát. Olyan szép lett ez az ágyás is, nagyon elégedett vagyok vele. 2-3 hét és a tulipánok átveszik a főszerepet a nárciszoktól....


...mert most még ők  a főszereplők az ágyásban.



Nagyon örülök, mert a H.F.Young klemátiszom olyan sok helyen hajt, és máris ott van a sok kis bimbó az új hajtásokon. Emlékeztetőül tavaly mindössze 2 virágot hozott.

Lila virágok 1 helyen. Most még a jácint virít, pár nap és a zsálya veszi át majd a szerepet. A mocsári hibiszkusznak még van pár hónapja, mire ki tud bontakozni.

Az első kertlakó, akit kitettem. Őt követte az olajfa, amit ősszel hoztam Görögországból, utóbbit eredetileg csak szellőzni raktam ki, de kint felejtetem, most meg már nincs kedvem kimenni érte.

A kis pipitér meg csak terjeszkedik, remélem szépen elszaporodik a fűben mert nagyon szeretjük.

Körbe néztem mi újság a szomszédoknál.  Ez a Nóra-bóra csodaszép így tavasszal,  nagyon tömött, mint egy kis felhő, és talán több mint 50 méterre van de az illata még nálunk is érződik, ha erre hozza a szellő.

2 házzal arrébb van egy vérszilva fasor, -máris szép, de pár nap múlva az egész egy nagy rózsaszín habcsókra fog emlékeztetni. Jó alattuk sétálni.

Ez pedig a közvetlen kertszomszédunknál. Napok óta figyelem, hogy valami nem olyan, mint szokott lenni, de nem jöttem rá mi. Ma tettem a felfedezést fűnyírás közben. Olyan viharos szél volt itt pár napja, hogy a fűzfájuk koronája szinte szó szerint letört a törzsről.

Minap feltöltöttük a tavat, mert csóri halakon már alig volt víz. Ez az utolsó publikációm a tóról, mielőtt átalakítom. Már megrendeltem a fóliát,  gondolom hétfőn meg is érkezik, és akkor kedden-szerdán megcsináljuk. Én vasárnaptól itthon leszek szabin, és ha nem esik az eső vasárnap el akarom hordani a köveket a partról, legalább is nagy részét, és ha az időjárás engedi akkor a partot is elkezdeném átalakítani. Ha ezzel végzek kiszedem a halakat, és a tavirózsákat, régi fólia ki, új be, víz vissza, és kezdődhet az új szezon. Sok halam van, elajándékozom őket. Eredetileg  úgy gondoltam minden aranyhalat vihetnek, én meg telepítek koit, de van 3 kedvencem. Az is lehet, hogy csak ők 3.-n maradnak, bár ez nem zárja ki a koikat.

A forsithya koronája megint nagyon szépet produkált. Tavaly nem volt ennyi virág rajta, most megint nagyon szép dús. Ami a baj vele, hogy borzasztó csúnya az alja, ahogy a fiúk  az ágakat alul letörték, és ugye el is lett kerítve. Az az ötletem támadt, hogy van egy szép cserép kis borostyánom, kis levelű faja, nem az a hagyományos, és belülről odaültetem a sarokba, ahol a két rács találkozik, és a szálakat meg szépen végigvezetem a rácson, és  előbb utóbb benövi a rácsot, ápol, és eltakar....
Ez szép terv, elméletileg működne is a dolog, de lehetnek hátulütői is a dolognak. Az egy sarok, tutira veszem, hogy a kutyák előbb utóbb lepisilik, és ha az egyik megjelöli akkor a másik is.  Amikor a verebek berepülnek a bokorba akkor felugranak a rácsra, ha befuttatom, lehet, hogy nem bírja majd úgy a strapát, mert nem arra találták ki, hogy valakik lépegessenek rajta. Ezen még gondolkodom kicsit..


És akkor ami még hátra van, az egyik a tó, mint már említettem. a másik, hogy az utcai barkákat vissza akarom vágni valamennyire. Ha ezekkel is elkészültem, akkor a tavaszi feladatok végére értem itthon!

De hogy ne unatkozzak, vasárnap a Másik kertben lesz egy nagy szabású tavaszi kert takarítás, metszések, fűnyírás stb... Hétfőn érkezik egy festő aki az egész házat-kerítést lefesti, A szőlő meg már teljesen belenőtt a kerítésbe még ne tudom hogy oldjuk meg, hogy a kerítés fala is le legyen festve, meg a  szőlő se legyen visszavágva erősebben.
Ja és vasárnap végre hazaköltöztetjük a kicsikéimet, leanderek, pálmák, kaktuszok, stb. Többségük már mehet is ki  a szokásos helyére. Nagyon várom már...

2014. márc. 15.

Új lakók...

Új növényekkel bővült kis kertem. Nem mertem még őket kiültetni mert már akkor  lehetett olvasni a mai napon érkező lehűlésről. De amint ez a pár nap elmúlik, ki fogom őket ültetni. Minden féle színű primula. Vettem még egy cserép szív virágot, már rég óta tetszik, és olyan szép erős tövek voltak a baumaxxba minap. A primulákat is ott vettem,  szerintem pont jókor mentünk, akkor érkezhettek, minden cserép életerős egészséges volt, és még nem is hiányzott a polcokról.. :) Ja és vettem egy szerelemvirágot  (Agapanthus) is. Illetve még épp csak egy kis hajtás volt a gyöktörzs darabon. Elültettem, és 2 napon belül a kis kókadt fehér kezdemény elkezdett olyan ütemben fejlődni, hihetetlen. Ma már szép zöld. Nem hiszem, hogy idén még virágot hozna, de ha igen akkor nagyon fogok örülni neki. Volt már, de sajnos kipusztult. Télen nem volt neki jó helye, de most már lesz neki szuper telelő helye. 



 Átmeneti szállás:



Levágtam a díszfüveket, és a nádat is. Ezekről még nincs  utána fotóm. Feltöltöttük a tavat is, mert csóri halakon mér alig volt víz.  Direkt nem töltöttük fel, mert várom hogy újrafóliázhassam, tegnap este megrendeltem a fóliát, a kennel építése egyenlőre elhalasztva, így a tó updat-je első helyre került.

Nem tudom mennyire látni, -minden évben fotózok ilyen képet,- de olyan sok ibolya van az előkertben. Két féle lila, rózsaszín( ezen a fotón még nem virágzott) és elméletileg fehér de őt még nem láttam virágozni. Egyik évben itt virágzik, másik éveben ott, de mindig csak 1 tő, idén eddig semmi.

A konyha ablakban telelő olajfa rettenetesen sokat nőtt a télen, itt olyan, mintha egy üvegházban lenne, mert déli fekvésű ablak révén,  napsütés esetén olyan sok fényt kap, hogy  egész évben növöget, persze tavasszal kiteszem őt is a teraszra. A borostyán is. Kicsit elfelejtkeztünk róla, és pár hónapja minden levelét ledobta, és megnyurgult, de mos ismét buja. Ő fogja meghódítani az előkertbe vezető boltívet, pár hét és kiültetem.

Végül pedig előkerült  a kerti bútor is. Nap közben a teraszon  sokszor 20 fok fölé emelkedik itt a hőmérséklet, annyira jó a fekvése.és szélvédett is.


Voltam látogatóban ( többek között, mert munka is volt) a Másik kertben. Megígértem a telelőben a leandereknek, pálmáknak, kaktuszoknak, hogy 1-2 héten belül kijöhetnek végre. 

2014. márc. 1.

Szabadság... a kertben töltve -2. felvonás

Tegnap jó idő volt, de ha a mait nézzük, az egyenesen szuper és mégis ma annyi kedvem nem volt kimenni, mint egy gombostűfej. De erőt vette magamon, és az egész napot kint töltöttem a kertben.
Kezdetnek rendbe tettem a rózsakertet. Látványos a változás, szépen visszametszetem őket.



Térd magasságban vágtam őket vissza. az előtte-képeken  látni egy karót az Imperative Farah mögött, azt terveztem, hogy őt hagyom magasabbra nőni, hogy a szimmetria meglegyen az Edennel. De ugye tavaly vettem még egy Edent, így a szimmetria megint borult. Így visszametszettem eredeti magasságára, -szerintem jót is tesz neki, mert tavaly nem volt olyan szép, mint előző évben.



Az Edent az elmúlt évben nem kapott fazonigazítást, ezt most pótoltam.



Már csak pár hét, és ezek a hagymások el fognak kápráztatni, nem akarok minden csoportról fotót benyomni, mert mind így néz ki, de  ugye most már elég sok fajta van, lesz mit nézegetni, fotózni.




A H.F.Young klemátisz annyira szépen hajt. Végre elég sok helyen hajt, azt hiszem, idén már több virág is lesz rajta, és még a földből is hajt...

Szomorú hogy amit ősszel rendeltem, - Niobe klemátisz-, az viszont nem mutat életjelet. Igaz még nem bontottam le a tövéről a takarást, beletúrtam kicsit, de semmi. Talán ő kicsit később hajt ki, bízom benne.

Ebéd után a hátsó kertben tevékenykedtem, de a lustaság kezdett elhatalmasodni, így nem végeztem mindennel, amit mára terveztem.
Visszanyírtam a loncokat, levágtam az elefántfüvet, és az olasz nádat.






Lezárásként pedíg kitakarítottam a tó szűrőjét.

Idemásolom a tegnap listámat, mert nem mindent tudtam teljesíteni róla... folyt köv

Teendőim:
  • rózsa ágyás rendebtétele / rózsák metszése
  • díszfüvek levágás
  • a tó szűrőjének kitakarítása
  • loncok metszése
  • olasz nádak metszése (félig)
  • fű átgereblyézése, kölcsön kell kérni egy gyepszellőztetőt is a barátainktól