2014. nov. 7.

Bővülünk

Már megint. Nem terveztem, hogy újabb lakók érkeznek.
Kibővítettem a rózsakertet. 2 tő költözött át hozzám a Másik kertből, ahol nem tudtunk velük mit kezdeni, mikor át kellett alakítani / fel kellett számolni egy ágyást. És tessék újabb 2 méterrel bővült az ágyás.



Az egyik rózsatő a már ismert, és általam is tartott Béke rózsa, és 1 ismeretlen, de hasonló habitusú, nagyon illatos,  nagyfejű rózsaszín.

És ha már bővül a kert épp kapóra jön, hogy vettem vagy 2 hete 3 csomag virághagymát, amiből a tulipánt, és a díszhagymát nem tudtam hova ültetni azért is nem lettek eltéve eddig, na de ma ezt is pótoltam, így a koncepció a teljes ágyáson végigvonul. Sőt 15 nárciszhagymát is kaptam, amit a már szokásos módon a rózsák mögé ültettem el, és tavasszal, mikor visszavágom a rózsákat pont szépen tudnak érvényesülni.

Rég nincs már krókusz a kertben, ezt is pótoltam.

2014. okt. 16.

Október

Most kicsit kevesebb képpel jövök, mint máskor, de így is van mit "mutogatni". :D
Alábbi fotó akár 3 hónappal ezelőtt is készülhetett volna, de ez  majdnem teljesen friss. Minden üde, és zöld. Az őszi esők, és a múlt heti  majdnem nyár csodát tett a kerttel, - rég nem volt ilyen friss az őszi kert, mindig kicsit sárgább, és szárazabb volt.

Az őszről csak a színesedő levelek árulkodnak. És a díszfüvek virágbugái. 

Új lakóink is vannak. Gugliztam 2 szuper hordót. :D  Most elég csúnyácska a mögötte futó fűtéscső, de ezt már csak tavaszig kel nézni, mert tavasszal végre nekilendülünk és a kertben is lesz egy kis felújítás, építkezés, de erről majd akkor bővebben. Most viszont jött ez a 2 hordó, ami szerintem szuper jól néz ki, kicsit rozogák, de nem akarom őket felújítani, nekem így tetszenek, -rusztikusan.


A banán is élvezi még a kései jó időt, de  meg látszik már rajta  kicsit az ősz, igaz ennek én vagyok az oka, mert augusztus utolsó 2 hetében nem volt kedvem időm locsolni. Hatalmas, és már az utcáról is jól látni,  sokan kérdezik, hogy mi ez hol teletettük eddig. :D


Minap teljesen visszavágtam a zsályát, kb 5 cm-re. Alig  10 nap alatt ismét kihajtott, és most pont olyan szép, mint tavasszal, hamarosan virágba borul.

Más is kedvet kapott a virágzáshoz, igaz kb 3 hónappal korábban mint a neve mondja, de a karácsonyi kaktusz is nagyon neki lendült. Talán 1 hét még és kivirágzik teljesen, addigra majd behozom a lakásba, de most még mindenki kint tölti a napjait: hibiszkuszok, fikuszok, és a többiek.

A zamiokulkasz tavaly nagyon megsínylette a helyét, idén visszakerült a régi helyére, igaz biztonsági okokból kikötöztem a cserepét egy igen dekoratív bálamadzaggal. :D Az eredmény 5-6 új hajtás. Előkert-teraszablak = 0:1

Az Eden....... az meg csak Eden....imádom!


Most megint esik az eső, de a hétvégén újabb jó idő jön, 2 nap szabadság, pont amikor a legjobb lesz az idő, igazi kertészkedő idő, a mi időnk.. :D 
A Másik kertben is alakulnak a dolgok, bővebben ott olvashattok majd a változásokról!

2014. aug. 20.

Dekorációk a kertben...

Nagyon szeretem a kertben itt-ott elhelyezett szép, igényes tárgyakat. Igazából már nagyon rég szeretnék valami effélét, de vagy iszonyat áron találtam valamit, vagy egyszerűen nem tetszett. De ez most nagyon. 30 cm magas, és ugyanilyen hosszú is, kb.  Egyenlőre még nem  a kertben lesz, hanem az ablak párkányban a szobámban de idővel majd kikerül. Van egy párja is, azt még nem rendeltem meg, talán egyszer:  
Ez volt az első, ami nagyon megtetszett, és azóta nézelődtem ilyen drótból készült kis szobor után.:

Ha egyszer lesz egy nagy kertem, nagyon szeretnék bele egy kő szobrot. És amilyen szerencsém van ami a legjobban tetszik, az egy igencsak nagy, és azt hiszem elég  drága mulatság lesz, de nekem KELL  egy ilyen a leendő kertemben, a jövőben. Íme:





Ez a páva szobor egy, - azt hiszem - norvég kastély kertjében található. Szinte kiköpött mása áll Németországban II. Lajos Herrenchimse -i kastélyában, igaz ott színesben. 

Összeszedtem még pár dekorációs elemet. Idehaza ennek még azt hiszem nincs hagyománya, valójában a kert kultúrának sem nagyon, mert vagyunk páran akik megszállottan csinosítgatjuk, ültetünk, átültetünk, de a legtöbb ember, csak  lenyírja a füvet, havonta 1 x, és ezzel máris túl teljesítették a kertészkedési kvótájukat. Nem véletlen hagytam ki a felsorolásból néhány jellegzetes kerti dekorációs elemet, mint pl a egy se**lyukát mutogató, lecsúszott nadrágos, pirospozsgás arcú kertitörpét.. :)

  • Ültetőasztalok:







  • Titkos kertbe vezető kapuk, ajtók:


(ezek az agár szobrok nagyon tetszenek nekem, mint agár gazdinak :D )


  • Igényes szobrok, kaspók, amforák, kőgolyók - ami a kert stílusához igazodik:












 
 





  •  Madárházak, odúk:









  • Madárfürdők:





  • Kalitkák:




  • Egy jó helyre tett pad:




És a végére egy kis reklám. Efféle dolgokat ritkán talál az ember, és ha igen akkor óriási szerencséje kell, hogy legyen, na meg persze pénztárca is jó ha kéznél van. Én nem is olyan régen még azt hittem efféle dolgokat itthon nem is találhatunk, de akkor olvastam egy helyről. Azóta a kedvencem, sajnos tőlünk messze tették le az istenadtát, Vácon. A VK KFT. Régiségeket árulnak egy hatalmas csarnokban. Antik bútor, kerti dolgok, kiegészítők stb..  Honlapjukon, és facebook oldalukon is folyamatosan frissítik a kínálatot. Még ide is szeretnék elmenni majd párszor a jövőben, mert a képeik láttán simán tudnék válogatni a kerti kiegészítők, és még a bútorok között is.